Michelle Dalton: Fifteenth Summer

Michelle Dalton: Fifteenth Summer

A történet főhőse Chelsea, aki két nővérével és a szüleivel a teljes nyarat távol otthonról, a nagyanyja

házában tölti. Minden nyarat ott szoktak tölteni, ám ezúttal valami más, ugyanis a nagyanyjuk meghalt, és ez az első nyár, hogy nélküle töltik a Michigan-tó mellett ezt a három hónapot. Los Angeleshez képest különösen kicsi a városka, a strandoláson kívül nem is lehet mást csinálni. Maximum olvasni, ahogyan ezt Chelsea tervezi. Csakhogy a könyvei nem férnek be az autóba, és így kezébe veszi a dolgokat, és elindul a helyi könyvtárba, amit persze zárva talál. Viszont döbbenten veszi észre, hogy a városka főterén egy új üzlet áll, méghozzá álmai könyvesboltja. Benne pedig egy furcsa fiú, hangulatváltozásokkal és kiismerhetetlen természettel. Mindezek ellenére azonban nyári románc szövődik, miközben Chelsea-nek meg kell ismernie önmagát, és meg kell küzdeni a gyásszal.

Na igen, elsőre ez a történet számomra nagyon kecsegtetőnek tűnt. Szeretem az ilyen nyári románcos sztorikat, és van benne egy kis komolyság is, hála a nagymamának. De valahogy az egész kicsit súlytalan maradt. Senkit sem tudtam igazán megkedvelni, még Josh-t sem, pedig egy ilyen történettől azt vártam volna, hogy csorgassam a nyálam a férfi főszereplő után. De nem... Ne értsetek félre, nem volt vele semmi gond, de körülbelül ez minden, amit el tudok róla mondani. És szinte minden szereplőről. Persze mindenkinek van valamilyen tulajdonsága, ami miatt szeretni lehetne, vagy legalább drukkolni neki, de egyik sem jön át igazán. Így valahogy a problémákat sem tudtam igazán komolyan átérezni, talán még mindig a nagyi halálát a leginkább. 

A szerelmi szálból viszont sütnie kellett volna a ragyogásnak: első szerelem, nyári románc, mi kell még? De semmi... Nem igazán érezte az igazi szikrát, és az a legszebb, hogy ezt még maga Chelsea is megjegyzi egyszer, amikor a kapcsolatukat a legjobb barátnőjének és fiújának kapcsolatához hasonlítja.

De ami a legjobban zavart, a történet vége. Számomra rengeteg szál lezáratlan maradt: mi történt a barátnőjével például? Szépen felvezette az írónő a távolból a történetüket, megtudtuk, hogy jöttek össze, azt is, hogy problémáik voltak... De hogy végül megoldották-e vagy nem? Semmi. És ami a legrosszabb, az a fő szerelmi szál lezárása. Nyári románc, vége a nyárnak. De mi van ezután? Nem feltétlen kell megmutatni, hogy együtt maradtak-e, vagy leírni, hogy igen, ez ennyi volt. De ennél sokkal hatásosabb véget lehetett volna kerekíteni még úgy is, hogy nem tudjuk meg, hogy mi lett velük a nyár vége után. Annyi lehetőség rejlett volna a búcsújelenetben, erre semmi. 

A legjobban talán az tetszett, hogy látszott, hogy nagyon friss, mert benne volt a nagy disztópia láz, többször szóba kerül például Peeta, aztán hivatkozik még Chelsea a Neveletlen hercegnőre és a Twilightra is egy-egy szó erejéig. Ettől tényleg mai volt az egész. 

Összességében nem mondom, hogy rossz volt. Egy kedves történet, amolyan lebegős, de semmi extra.