Breaking News

Moly pipáló - Március 10-16.



Sziasztok!
Ebben a rovatban minden héten a Moly.hu előző heti legolvasottabb könyveinek listáját osztom meg, és magamban elégedetten - vagy kevésbé elégedetten - konstatálom, hogy melyikeket olvastam közülük.
Amennyiben értékeltem is a könyvet, akkor rögtön linkelem hozzá az értékelést is.

Március 10-e és 16-a között a legolvasottabb könyvek:

 
  J. A. Redmerski: Az örökké határa
John Green: Csillagainkban a hiba
J. A. Redmerski: A soha határa  
Leiner Laura: Bábel
George R. R. Martin: Trónok harca 
Marcus Zusak: A könyvtolvaj



Pipálás szempontjából megint csak eredményes hetet zártam!
A 10 könyvből csupán kettőt nem olvastam. A szokásos A könyvtolvajt, ami már hetek óta lerobbanthatatlan a legolvasottabb könyvek listájáról, illetve a Trónok harcának. Ennek becsülettel nekiálltam, mert amúgy a sorozatot imádom, de nem jutottam benne sokáig. Talán 100 oldalig, azt hiszem. Hosszú távon mindenesetre cél. 

A listán szerepel még Leiner Laura két könyve, úgy tűnik, a múltkori után nagyjából visszaállt a rend, 1-2 Leiner Laura könyv a listán. Ezúttal a friss megjelenés, az Akkor szakítsunk illetve a másik stand-alone könyv, a Bábel. Utóbbiról majd a Leiner Laura hét keretében érkezik a véleményem! (Ne felejtsétek, március 31-április 6!)

Itt van még a szintén viszonylag friss Az örökké határa, illetve az első rész is, A soha határa. Erre két magyarázatot tudok. Vagy újraolvassák a könyvet a második rész előtt, vagy aki már olvasta, a csalódás után lelkét ápolandó újra elolvassa az első részt, hogy megnyugtassa magát, az tényleg jó volt. (Igen, jól sejtitek, nem tetszett a második rész. Majd hozom a véleményem arról is.)

A beavatott jelenléte megint csak nem meglepő, hiszen itt van a film a nyakunkon. Már nagyon várom!

Aztán van egy Csillagainkban a hiba is a listán, aminek rettenetesen örülök, mert én imádom azt a könyvet! Véleményt ugyan még nem írtam róla, de ami késik, nem múlik.

És a végére hagytam a csodát, Sylvia Day Megigézve című könyvét. Már ha ezt lehet annak nevezni, mert minden könyvre nézve sértő. És igen, ez sem tetszett, jól sejtitek! Viszont a véleményemet nagyon szerettem írni, jól szórakoztam közben, és a visszajelzések alapján ti is. Ha még esetleg nem olvastátok, linkeltem!

Nincsenek megjegyzések