Katie Alender: A rossz lányok nem halnak meg

Katie Alender: A rossz lányok nem halnak meg

A blogturnéról

Felkészültél rá, hogy felálljon a hátadon a szőr a félelemtől? Igen? Akkor tarts velünk A rossz lányok nem halnak meg blogturnén! Garantált borzongás vár rád! Hét nap, hét kísértetkastély és persze megrázó tények a könyvről! A turné végén megnyerheted a könyvet is, csak aztán vigyázz, bele akarsz-e vágni! Mi figyelmeztettünk!

A könyvről

Fülszöveg:

A szenvedélyt csupán egy hajszál választja el a megszállottságtól…

http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/katie-alender-a-rossz-lanyok-nem-halnak-meg-6439?ap_id=Deszy

Alexis kishúga, Kasey megszállottjává válik egy antik babának, de Alexis nem igazán foglalkozik a dologgal, mert Kasey egyébként is elég fura. Ami azt illeti, Alexist is furának tartják az iskolatársai és a szülei, sőt, még a saját goth haverjai is. A dolgok egyre különösebbek lesznek, amikor a régi házban, ahol a lányok laknak, különös dolgok történnek: ajtók nyílnak ki és csukódnak be maguktól, a víz felforr a meggyújtatlan gázon, és a kikapcsolt légkondicionáló úgy lehűti a levegőt, hogy látszik az ember lehelete is.

És Kasey is megváltozik. Kék szemei zölddé válnak, elkezd régiesen beszélni és több óra is kiesik az emlékezetéből. A legnyugtalanítóbb azonban Kasey ellenséges viselkedése: az addig kedves, babaszerető kislány eltűnik, az új Kasey pedig dühös. Alexis az egyetlen, aki megállíthatja a húgát – de mi van, ha a zöldszemű lány már nem is Kasey?

Mit tennél, ha a várost halálos veszély fenyegetné, de senki sem hinne neked?

Véleményem:

Na, ilyen könyv még nem volt a Vörös Pöttyös sorozatban, az biztos. Ugyanis akárhogy is nézzük, ez a könyv bizony egy rémtörténet. Horrornak nem nevezném, mert szerintem annyira azért nem volt félelmetes, viszont mindenképpen hátborzongató volt. Ifjúsági kísértethistória, annak minden megszokott elemével.

Kapunk például régi házat, félelmetes babákat - most komolyan, van annál félelmetesebb, mint amikor egy halom porcelánfejű baba ül egy szobában és téged bámul? Aztán van még rendellenesen viselkedő gyerek, rejtélyes fények, egyik pillanatról a másikra elromló gépek... Járunk a pincében meg a padláson és kint a szabadban sötét éjszakákon. Szóval aki ijedős fajta, annak azt javaslom, hogy semmiképpen se álljon neki sötétben a könyvnek, és lehetőleg legyen vele valaki, biztos, ami biztos.

Alexis lázadó alkat. Rózsaszín hajával már amúgy is kilóg a többiek közül, de ez még csak a felszín. Hevesen tiltakozik minden igazságérzetét sértő tett ellen - legyen az iskolai csúfolódás vagy környezetvédelmi probléma -, és akármilyen eszközt hajlandó bevetni, még az sem zavarja, ha büntetésre számíthat. Lóg az órákról, visszabeszél a szüleinek... Nem fél semmitől, egészen addig, amíg be nem indulnak az események, és valami olyasmivel kell szembe néznie, amiről soha nem gondolta, hogy létezhet. Persze azért a lázadó külső alatt gyakorlatilag egy csalódott tini rejtőzik, akit elhanyagolnak a szülei és ezért a fotózásba menekül.

Viszont a rejtélyes esetekkel együtt még valami változik. Két embernek is megnyílik. Az egyik Megan, a pompomlányok vezére, és örömmel láttam, hogy bár sztereotípiákkal indítunk, a végére kiderül, hogy a hajrálányok sem mindig idegesítőek és ostobák, hanem ugyanolyan emberek, mint mindenki más. A másik pedig Carter, a gimi egyik csillaga, akit tudtán kívül pontosan Alexis tett népszerűvé. Azonban meglepő módon kiderül, hogy Carternek tetszik a lány, és még nagyobb meglepetésre Alexis rájön, hogy Carter nem olyan üresfejű és felszínes, mint ahogyan azt gondolta.

A lányok szülei az őrületbe kergettek, ilyen felelőtlen felnőtteket sem láttam még, és komolyan nem hiszem el, hogy ennyire vakok lehettek a dolgokra, amelyek körülöttük történtek. Illetve velük kapcsolatban azt éreztem kicsit, hogy az írónő elindított egy szálat - rossz kapcsolat a szülők illetve a szülők és a gyerekek között -, és ezt nem igazán sikerült ténylegesen lezárni.

A kísértethistória szál nagyon tetszett, pont a kellő mértékben volt rémisztő, és bár különösebben nem volt meglepő a múltban játszódó szál, jó volt az is. Azért a végén volt egy picike csavar, amire szükség is volt, kifejezetten örültem neki. Viszont hogy valami negatívat is mondjak, nem hiszem el, hogy Alexisnek nem esett le előbb, hogy mi történik körülötte! Annyira nyilvánvaló jelek voltak, hogy még ha nem is hisz a természetfelettiben, képtelenség volt nem rájönni, hogy miről van szó.

Illetve mivel amúgy nem volt olyan hosszú a regény, kísértetes jelenetekben pedig nem volt hiány, azért én örültem volna, ha a szerelmi szálból kicsit többet kapunk. Nem is a történet elején, hanem a végén, ott ez a szál kissé elsikkadt.

Mindenesetre tetszett a könyv, érdekes volt YA kísértethistóriát olvasni, még nem találkoztam ilyennel. Ó, és még valami: w! ;)

AJÁNLOM

Rendeljétek meg a könyvet a kiadótól!

Blogturné extra - Q&A az írónővel

Igaz, hogy lesz folytatás a könyvhöz?

Igen. Habár az első könyvet önálló könyvként írtam és publikáltam, a kiadóm akart még két könyvet, úgyhogy három részes sorozat lesz! A második címe From Bad To Cursed, a harmadiké pedig As Dead As It Gets, és már meg is jelentek!

Honnan jönnek az ötletek a könyveidhez?

Ehhez a könyvhöz az ötlet egy olyan napon született, amikor csak lógtam otthon és álmodoztam - két testvérre gondoltam, akik semmit tudtak a családjuk történetéről, és kitaláltak történeteket, hogy kitöltsék a lyukakat, és aztán ebből néhány hátborzongató dolog lett. Azóta nyilvánvalóan nem kicsit megváltozott, de a testvérek, a történet és a hátborzongató elemek még mindig a könyv magját jelentik. Számomra a könyv szíve a két nővér közötti kapcsolat, és Alex szüksége, hogy megtanuljon bízni az emberekben.

Ki a lány a függöny mögött a borítón?

Nos, kezdőknek mondom, nem én! A borítókép igazából egy stock fotó. Ha pedig arra gondolunk, hogy pontosan melyik karakter... Nos, döntsétek el magatok! Nekem eléggé Kasey pillanatnak tűnik.

Mit jelent a könyv címe?

A cím játék a "Nagy lányok nem sírnak" dalcímmel, ami a 60-as években volt népszerű. Tulajdonképpen viccből került rá a lehetséges címek listájára, de a kiadómnál mindenki imádta! A kezdeti meglepetés után én is nagyon megszerettem! Nem utal semmi konkrétra a könyv eseményeivel kapcsolatosan - inkább csak érzésből választottuk.

Milyen hosszú időbe telt megírni a könyvet?

Az első vázlatot 2002-ben kezdtem. A következő pár évre visszatértem hozzá, amikor épp belefért az elfoglalt hétköznapjaimba. 2006-ban kezdtem el komolyan foglalkozni vele, hogy megpróbáljam kiadatni. Felvettem a kapcsolatot az ügynökömmel, átdolgoztuk kicsit egy szerkesztővel, akit nagyon érdekelt a történet, és aztán végül 2006 novemberében adtam el a Hyperionnak.

Egy csomó ember azt mondja, hogy a fiókjukban ott lapul két "gyakorlókönyv". Számomra ez volt a gyakorlókönyv! Csak elég sokáig csiszolgattam, amíg elég jó lett.

A második részt 11 hónap alatt írtam, szóval gyorsulok!

Milyen voltál tiniként?

Nagyon szerencsés voltam, művészeti iskolába jártam, írásból. Tulajdonképpen bármit mondhattam, viselhettem, és azt tehettem, amit csak akartam (általában normális határok között, alkalmanként nem éppen), és az emberek körülöttem elfogadóak és támogatóak voltak. Ez azért is szerencsés volt, mert lemenő ágban voltam a középiskolában. Küzdöttem, hogy megtanuljam, ki vagyok és hogyan legyek önmagam, és ezzel nem kerültem éppen a népszerűségi lista élére. Soha nem a megfelelő ruhákat vettem fel vagy a megfelelő dolgokat mondtam. A középiskolában így a társadalmi ranglétra legaljára kerültem, de amikor gimibe kerültem, akkor olyan emberek vettek körül, akik soha nem hordtak designer ruhákat és nem szerették a megfelelő dolgokat sem! Nagyszerű volt. Néha azt gondolom, hogy ha valami helyi, rendes iskolába jártam volna, nagyon hasonlítottam volna Alexisre, a könyv főszereplőjére.

Milyen munkáid voltak korábban?

Jelenleg teljes munkaidős író vagyok. De már:
* dolgoztam játékboltban, ruhaboltban és az apámnak (amikor a gimiben voltam)
* dolgoztam egy kampuszon és sportolókat tanítottam földrajzra (a főiskolán)
* dolgoztam ingatlanosnak (főiskolán)
* voltam asszisztens és recepciós
* dolgoztam tévéfilmek és gyerekműsorok fejlesztésén
* dolgoztam egy ahowműsornál
* írtam és producere voltam reklámoknak
* és sokáig voltam írója/producere kutyashow-knak, amelyek az Animal Planeten mentek - ez volt eddig a kedvencem!

Mikor kezdtél el írni?

Az első alkalom, amire emlékszem, harmadikban volt. A tanárom, Mrs. Twiggs mindenkit rávett, hogy vegyünk egy spirálfüzetet. És minden héten egy órát azzal töltöttünk, hogy írjunk. Emlékszem, a legőrültebb sztorikat írtam, a barátaim neveit használtam. Egyszer rávettem magam, hogy elolvassam, egy örökkévalóságig tartott. Nyolc oldalas volt! Kíváncsi volnék, a tanár mit gondolt.

Aztán hetedikben angolórán a tanárunk kiadtam, hogy legyen egy kutatási projektünk, ahol választást keresünk magunkban. Az enyém az volt: "Akarok író lenni?". Nem emlékszem, milyen tanulsága lett a dolgozatnak, de azt hiszem, mély nyomot hagyott.

Milyen egy átlagos napod?

Felkelek, reggelizek, megnézem az emailjeim, megsétáltatom a kutyám és elkezdődik az órákig tartó folyamat, ami alatt próbálom rávenni magam, hogy leüljek és írjak. Mivel nagyon jó vagyok a halogatásban, gyakran kitalálok mindenféle kifogásokat, mint például: Ki kell mosnom! vagy Ki kell takarítanom a konyhát! vagy Három órát kell eltöltenem Twitteren!

Általában ebédidő környékén leülök és tényleg elkezdek dolgozni. Aztán, amikor a férjem hazaér, vele lógok.

Amikor épp őrülten közeledik egy határidőm, az életem ennél kissé kaotikusabbá válik. 12-15 órát is dolgozom egy nap. Félelmetesen rossz a hátamnak!

Összességében elég jó élet ez! Itthon lehetek, úgyhogy nem igazán zavar az sem, ha napokig el sem hagyom a házat (kivéve a kutyasétáltatást). Szerintem a kocsim néha már pókhálós.

Nyereményjáték

Járjunk végig kísértetjárta házakat! Kitaláljátok, hogy melyik kísértetház van a képen? Segítségképpen elrejtettük a betűket a blogbejegyzésekben. A lenti rafflecopter dobozba írjátok be minden állomáson a szellemjárta hely nevét, és máris nagyobb eséllyel indultok a nyereményjátékon!